Hajnal Kiss

Megható!!!
Kilenc diófa!
Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton
kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam,
felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy
dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret
eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét,…krisztusi erővel.
Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből
A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!
Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?
Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.
Szereted? - kérdezte tanárom,

Máté László: Karácsonyi ajándék
A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak.
A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt.
A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán.
Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi. Mennyire apás volt.
Már régóta nem várta a karácsonyokat, sőt egy idő óta egyenesen gyűlölte.

Igeret csillaga
Betlehem felett egy
fenyes csillag tamadt;Isten igeretet
kuldi a vilagnak.
Nem bizhatta masra,
tengernyi a vetek.
Fia jott el kozenk:
az Ige teste lett.
Angyalok hirdettek
oromuzenetet,
harfa lagy hangjara
egi kar enekelt.
Istennek Szent Fia
emberre lett ertunk:
felaldozva magat
eltorolte vetkunk.
Orok elet napja
fenyesen felragyog
azokra, kik ma is
latjak a csillagot.
Turanyi Maria v. (Reszletek)

KARACSONYI VALLOMAS
Szeretem az Ur Jezust,
mert eljott erettem,
mint fenyes egi Csillag,
hogy mennybe vezessen.
Szeretem az Ur Jezust.
Ove volt minden kincs,
s most jaszol olen nyugszik,
meg agyacskaja sincs.
Szeretem az Ur Jezust.
Szeretem. Imadom.
Ertem lett ilyen szegeny.
O az en Megvaltom !
(ismeretlen szerzo)

Ildikó Kobolák

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült ...
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.

Gyarmati Péter: IMA

A templom csendes félhomálya
Reggelente átölel.
Imádkozom, és ilyenkor
Úgy érzem, az Úr oly közel.

Nem imakönyvet lapozok,
Nem betanult imát mormolok.
Hagyom, hogy a lelkem kinyíljon,
S feltörjenek a gondolatok.

Olykor elmerengek én,
Mennyi könyörgés és hány panasz,
Kérés, esengés szállt fel itt,
S lett a zord télből víg tavasz.
Hányan találtak enyhülést
E díszes, nagy falak között?
Hány megkínzott, megtört lélekbe
Szeretet és béke költözött.