Ima-bekuldo

Gyarmati Péter: IMA

A templom csendes félhomálya
Reggelente átölel.
Imádkozom, és ilyenkor
Úgy érzem, az Úr oly közel.

Nem imakönyvet lapozok,
Nem betanult imát mormolok.
Hagyom, hogy a lelkem kinyíljon,
S feltörjenek a gondolatok.

Olykor elmerengek én,
Mennyi könyörgés és hány panasz,
Kérés, esengés szállt fel itt,
S lett a zord télből víg tavasz.
Hányan találtak enyhülést
E díszes, nagy falak között?
Hány megkínzott, megtört lélekbe
Szeretet és béke költözött.

De az is eszembe jut ilyenkor,
Vajon, hányszor szólt hálaének, hány szívből áradt köszönet?
S köszönték meg tiszta szívből a Te jótéteményeidet!

Mikor jól megy a sorunk nekünk,
Kerül a bánat és nagy az öröm.
Oly könnyen feledünk Téged,
S nem mondjuk azt: köszönöm!

Pedig, ha Te nem lennél velünk,
Nem élnénk meg a másnapot.
De hálátlan az emberi lélek,
Elfelejti, hogy mit kapott.

Te nem kérsz soha semmit, Uram.
Csak adsz Magadból oly sokat!
Szeretettel és türelemmel
Mutatod meg a jó utat.

A templom csendes magányában
Ma mindenért hálát adok Neked!
Kezedbe teszem a sorsomat,
S örömmel áldom a Neved!
ÁMEN