Új és régi kutak

Apostol Imre 

1 Mózes 21: 22-34; 1 Mózes 26: 12-33

Mit jelent újból kiásni a kutakat, a régi kutakat, az előző generáció kútját?

Minden igazi, istenfélő generációnak első helyen volt az Ige, az Ige tisztelete, az élő Ige. Újból kiásni azt jelenti, minden generációban helyre kell állítani Isten Igéjének a tekintélyét. Nézzünk széjjel a különböző egyházakban és gyülekezetekben. Jut tíz perc az Igére, a többi hírek, riportok, éneklés, stb. nincs tekintélye Isten Igéjének. De nemcsak az igehirdetés hossza a lényeges itt, hanem hogy az élő legyen, és akik hallgatják, úgy is cselekedjenek. Akkor van tekintélye Isten Igéjének. Nagyon fontos, hogy élő és friss igehirdetések legyenek, ez azoknak a felelőssége, akik az Igét szólják. Ha azok a testvérek nem ásnak mélyre, nem fordítanak rá időt, nem szívügyük, ha lusták, ha mással vannak elfoglalva, nem lesz élő víz. És ha nincs élő víz, kiszárad a gyülekezet. Akkor majd mennek máshova, keresnek, mert így van megírva Ézsaiásnál:
„Nyomorultak és szegények, keresnek vizet, de nincs, nyelvük a szomjúságtól eleped.”
Buzgón és kitartóan kell imádkozni, buzgón és kitartóan. A testvéri közösség ne formális legyen: nem annyi, hogy meglátogattuk, elbeszélgettünk, hogy vagy, mint vagy, gyerekek, stb. Ez formális. Bensőséges, a lényegre törő legyen ami nem lehet másképpen, csak ha a szívek megnyílnak, erőltetni nem lehet. Legyen igazi szeretet. Engedelmeskednünk kell az Úrnak, amit megértettünk, bármibe kerül is. Nem megy semmi áldozat nélkül.

Testvérek, kutat ásni nem egyszerű dolog. Veszélyes dolog is kutat ásni: beomlik, beleesik, amikor húzzák kifele a földet, ha visszaejtik, agyonüti. Nem veszélytelen és nagyon fáradtságos dolog. De ha nem ásunk kutat, nem áldozunk, akkor nem lesz víz. Vagyis amit teszünk, igehallgatás, ima, bizonyságtétel, gyülekezetbe járás, ne legyen formaság. Ne az előző nemzedék utánzása legyen, mert az nem üdít fel, akkor teherré válik, és akkor az ember abbahagyja vagy képmutatóan vallásoskodik. Ez volt az egyik fajta kút.

A másik, új kutakat ásott Izsák. Sok új kutat is ásott. Ástak a völgyben, tudjuk, mit jelent a völgy. Ha nehézségekben vagyunk, mély völgyben, csak ássunk! És azt olvastuk a 19. versben, „Izsák szolgái ástak a völgyben és élő víznek forrására akadtak.” Nem is kellett nagyon mélyre ásni, forrás tört fel. Nagy áldása van, amikor völgyekbe visz bennünket az Úr, nehézségekbe, mélységekbe. Aztán azt is olvastuk a 32. versben, hogy „Eljöttek Izsák szolgái és hírt adtak, találtunk vizet!” Aki ás, vizet fog találni, aki keres, az talál. Biztos vagyok benne, hogy a következő nemzedéknek a régi kutak mellett – nem helyett! – szükségük lesz új kutakra is. Olyan eszközökre, amik élő vizet adnak. Mit jelent ez? Mivel új kihívások lesznek, új kísértések, új nehézségek, mindezekre megfelelő választ kell adni, élő Igét, Szent Szellem vezetését, útmutatást, s mivel új lesz, azt én most nem tudom megmondani, hogy hogy, de ki kell ásni ezeket a kutakat. Most nincs idő, hogy elmondjam, nekünk annak idején mi volt a régi és mi volt az új, talán majd egy másik alkalommal.

Egy dolgot csak még, befejezésül, az irigységről és a versengésről. Mert a filiszteusok is, Ábrahámmal és Izsákkal irigykedtek és versengtek, közben jöttek, hogy ők szövetséget akarnak kötni, meg ilyesmi. De most csak a vízzel kapcsolatosan, az áldással kapcsolatosan a versengésről és az irigységről. Ha más testvért, vagy más gyülekezetet áld meg az Úr azzal, hogy ott kiárad az élő Ige, van víz, látható az Úrral való közösség, ne irigykedjünk, ne tegyünk úgy, mint a filiszteusok, és ne versengjünk, ne mondjunk rájuk rosszat, örüljünk. Örüljünk, bárhol árad ki az Úr áldása. Így mondja a Fil. 1:18. „Mert mit mondjak? Mert akár szívből, akár színből, a Krisztus prédikáltatik, és én ennek örülök, sőt, örülni is fogok.” Ha pedig minket áld meg az Úr, és mások irigykednek ránk, akkor tegyünk úgy, ahogy Izsák tett. Nem versengett, tovább vonult onnan, és máshol ütötte fel a sátorát. Engedett, nem vitatkozott, nem versengett.

Azzal fejezem be, testvérek, ahogy a 24. versben olvastuk, „Megjelenék az Úr Izsáknak azon éjszaka, és monda, én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene. Ne félj, mert te veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom a te magodat, Ábrahámért, az én szolgámért. Oltárt építe azért ott, segítségül hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát. Izsák szolgái pedig kutat ástak ott.”

Ne féljen a következő nemzedék, vele lesz az Úr. És megáldja az Úr. De ez nem azt jelenti, hogy ölbetett kézzel lehet ülni, és várni, hogy majd megáld az Úr. Izsák sem ezt tette: oltárt épített az Úrnak. Ez a mi odaszánt életünket jelenti, az oltárra teszem az életem. És ásták a kutat! És az Úr áldása abban volt, hogy találtak vizet. Mert itt elkezdték ásni, és a 32. versben azt olvassuk, „Ugyanaznap eljöttek Izsák szolgái, és hírt hoztak neki a kút felől, amelyet ástak, és mondának néki: találtunk vizet.” Ne féljen a következő nemzedék. Talál vizet, ha őszintén keresi a vizet, de nem lehet elkerülni, hogy ne tegye az oltárra az életét és ne tegyen meg mindent, ami tőle telik, hogy kiássa a kutat. Ámen.