Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak,

akik éjjel nappal hozzá kiáltanak?” (Lk.18/7.)

Hiszünk-e abban, amit teszünk, látjuk-e értelmét? Talán kissé furcsa történetet olvashatunk az evangéliumban. Egy városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt, embertől nem tartott. Ugyancsak élt ott egy özvegyasszony is. Elment hozzá és kérte, hogy tegyen igazságot ügyében. A bíró vonakodott. Az özvegy pedig nem adta fel, kérésével újra és újra előállt vele. Később az igazságszolgáltatás embere így gondolkodott: „Noha Istent nem félem, embertől nem tartok, mégis, mivel alkalmatlankodik ez az özvegy, igazságot teszek neki…” (vö. Lk.18/1-8.)

Az igazán fontos dolgoknak „súlyuk” van, ezért aztán legtöbbször csak komoly erőfeszítések árán lehet megszerezni őket. De ha elhatározásunk elég erős, többszöri kudarc ellenére sem mondunk le szándékunkról. Gyakran tűnik úgy, Isten jobban megpróbálja az őt félőt, hiszen azt látjuk – legalábbis rövid távon – a gátlástalan, a tisztességtelen eszközökkel „játszó” a világban könnyebben érvényesül. Így nem csoda, ha felmerül a kérdés: meghallgatja-e Isten az embert? Vajon teljesül-e kívánságunk? Hogy hol, mikor és milyen módon – nem tudjuk. Mindenesetre a sok-sok erőfeszítés árán megszerzett dolgait, javait, ismereteit... féltve őrzi az okos ember. A Szentírás tanításából pedig világosan kiderül, hogy minden őszintén kimondott fohász és imádság meghallgatásra talál. Igaz nem mindig az elképzeléseink szerint teljesül…

Személyes kapcsolataink ápolásának, családi kötelékeink erősítésének legalapvetőbb módja a közvetlen és élő beszéd. E nélkül még a legbensőségesebb szeretet-kapcsolat is elhalványul. Akit szeretünk, s aki viszont szeret, azzal szívesen beszélgetünk. A hívő ember életében minden egyes személyes kapcsolat utal Istennel való kapcsolatára is…

Ember és Isten közötti legfontosabb „kommunikációs” lehetőség a rendszeres ima. Ez nem csak Istennel, de egymással is összekapcsol. A világ sodra által elragadott ember - csakúgy, mint a komoly szeretetkapcsolatot, családi kötelékeket ápoló, erősítő, személyiséget formáló beszélgetésről - erről is leszokott. Maradt a semmit mondó, felszínes csevegés. Az imával sokan csak végszükség esetén próbálkoznak. S ha „záros” időn belül nem teljesül a kérés, fel is hagynak vele. Jézus példázata az igazságtalan bíróról pontosan a kitartásra, az állhatatosságra buzdít. Hiszen, ha az igazságtalan bíró az özvegyasszony sorozatos, szűnni nem akaró kérésének végül mégis eleget tesz és igazságot szolgáltat, „Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak?” Vissza kell találnunk az ima útjára, hogy újra megtalálhassuk Istent, s benne rátaláljunk önmagunkra és egymásra.