Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhezõ, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.

Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak mások vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.

Az irgalmat kínok fakasztják,
a mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrõdik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd,
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tõle a világ?
Vagy tán kezedtõl támadt foltra folt?
Ott is, ahol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.

Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. - Másként rideg,
céltalan lesz életed.
Mag leszel, mely kõre esett,

elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh' se kap meg a beteg.

Rúd leszel, de zászlótlan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincs virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.

Valahol rég ? siess ? keresd,

Ki van jelölve a helyed!