Lelki írások

Hozzászólások

Bojte Csaba irasa

Megható!!!
Kilenc diófa!
Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton
kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam,
felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy
dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret
eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
- Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem
a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót
és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom
adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha
nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak
tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És
most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis
facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára haza jön, el
fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés
közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is
hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és
utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az
ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye
csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat
ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a
dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági
krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam
és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken
áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama
anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz diófacsemetét!
Szeretettel, Csaba testvér

Koszonom- vers-ima

Szabó Sándor - Uram, köszönöm...
Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget.
Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.
Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,
És még mennyi, mennyi köszönet elmaradt.
Köszönöm a füvet, az estét, a harmatot,
Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot.
Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,
Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak.
Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat,
A hajnalban ébredő kis dalos madarat.
És még mennyi mindent köszönök Teneked,
Az eget, a földet, a folyót, a hegyeket.
Köszönöm a légzéshez szükséges levegőt,
S hogy boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt.
Amit a legjobban köszönök, utoljára hagytam,
Köszönöm az életet, amit tőled kaptam.

vers

Vargáné Csípő Terézia: Jó tanács
Ha elfáradtál, mert elmúltak az évek,
Ne csüggedj, keress a korodnak megfelelő szépet.
Ami mellett fiatalon elmentél rohanva,
Most ráérsz megnézni, botra támaszkodva
Nevess, szeress, a bajt soha ne keresd,
Örülj a mának, holnap már rosszabb is lehet.
Keress barátokat, bánatodat oszd meg.
Ha osztasz bármit is, egyre kevesebb lesz.
Soha ne hidd, hogy sorsod a legrosszabb,
Mindenki magát hiszi a legnyomorultabbnak.
Légy vidám - mert teljesen mindegy -
Az élet úgysem áll meg, és úgy sokkal könnyebb.
Ne sajnáld magad, légy arra büszke,
Sok mindent átéltél, és mégsem tört össze.
És mert visszahozni semmit sem lehet,
Fogadd el így, és élj emberhez méltó, derűs életet.

Tanulsagos tortenet.

A varrónő egy nap a folyó mellett üldögélt és varrogatott, ám hirtelen a gyűszűje beleesett a folyóba. Sírni kezdett, mire megjelent az Úr és megkérdezte:
- Miért sírsz?
A varrónő elmondta, hogy a gyűszűje beleesett a vízbe, pedig szüksége lenne rá a megélhetéshez. Az Úr lebukott a víz alá, majd megjelent egy aranygyűszűvel.
- Ez a te gyűszűd? - kérdezte.
A varrónő azt válaszolta:
- Nem.
Az Úr ismét lebukott és felhozott egy fából készült gyűszűt.
- Ez a te gyűszűd? - kérdezte újra.
A varrónő ismét azt válaszolta:
- Nem.
Az Úr újra lebukott és felhozott egy ezüstgyűszűt.
- Ez te gyűszűd? - kérdezte.
A varrónő azt válaszolta:
- Igen!
Az Úr nagyon megörült a varrónő őszinteségének és odaadta neki mindhárom gyűszűt. A varrónő nagyon boldogan tért haza. Nem sokkal később a varrónő a férjével sétálgatott a folyóparton, mikor is a férj hirtelen megbotlott és beleesett a vízbe. A nő ismét sírni kezdett, az Úr újra megjelent és megkérdezte:
- Miért sírsz?
- Ó, Atyám, a férjem beleesett a vízbe!
Az Úr lement a víz alá és felhozta Mel Gibsont. "Ő a férjed"?, kérdezte. "Igen", mondta a varrónő. Az Úr dühös lett.
- Hazudtál! Ez nem igaz! A varrónő erre ezt válaszolta:
- Ó, kérlek, bocsáss meg nekem, Uram. Ez egy félreértés. Tudod, ha nemet mondtam volna Mel Gibsonra, Te felhoztad volna Tom Cruise-t. Aztán, ha őrá is nemet mondtam volna, felhoztad volna végül a férjemet. Aztán mikor igent mondtam volna rá végül, nekem adtad volna mindhármukat. Uram, én egy szegény asszony vagyok, nem tudok három férjről gondoskodni, mindössze ezért mondtam igent Mel Gibsonra.
A történet tanulsága: ha egy nő hazudik, annak mindig jó és tisztességes oka van, és mások javára szolgál.

Aranyosi Ervin verse

Aranyosi Ervin: HIT MAGYARázat
Tudod, a HIT, az azt jelenti,
hogy látatlanban elhiszed!
Hogy vágyaid és kívánságod,
egy KÉPpel az Úr elé viszed.
KÉPet alkotsz a teremtéshez,
a mintáját megtervezed,
s a KÉPzeletnek ereje lesz,
amely a KÉSZhez elvezet!
Ha HITtÉL benne, látni fogod,
így teremthetsz minden csodát.
Mert LÉTünk több, mint hányatottság,
s nem kell keresned bölcs OKát.
Elég csupán, ha hiszel benne,
s teremtővé válik a HIT.
Mert létrehozhat nem létezőt,

vers

Szeretni...
Mi mindannyian azért születtünk,
Hogy életünkbe fényt szülhessünk
Szeressünk: szülőföldet, barátot, anyát,
Lelkeinkbe írva a nagy világ.
Lelkeink halhatatlan magányosak,
S szívünk megszokásból ver, nem szabad,
Ha nem töltjük meg azt a szeretettel,
Élni születtünk, vággyal, dallal, szívvel.
Valamit szeretni kell, tiszta szívből:
Valamit tenni kell, akarattal, nemességből,
Csodálni az árnyas-bogas kék eget,
Forrásokat fakasztani, festeni kikeletet.
Valamit, szeretni kell, teljes szívből,
Mosolyt csalogatni a nyitnikéktől,
Társaink szeméből könnyeket törölni,
S kiket elhagyott a hit, azokkal törődni.
Koldus az, kinek szívében nincs szeretet,
Ki az anyagi világot választja, a fény helyett.
De az, kinek szeme szeretettől tündököl,
Mosollyal ébred, mosollyal nevet rá a tükör.
(Kerner Mariann)

Tortenet.

A harom kenyer.
Egy ember minden nap vett 3 kenyeret.Megkerdeztek tole, hogy miert veszi a sok kenyeret, hiszen csak ketten vannak a felesegevel.
Az ember egyszeruen csak azt mondta: eggyel tartozik, egyet kolcson ad, es a harmadikat megeszi felesegevel.
Az emberek nem ertettek, ezert tovabb kerdeztek.
Akkor az ember elmondta: Egy kenyeret szuleinek ad, akik felneveltek.A masodik kenyeret gyermekeinek adja kolcson, mert ha oregek lesznek, gyermekeik gondoskodnak roluk.A harmadikat megeszik.
Ha mindenki igy tenne, jobb lenne a vilag.

Vers bekuldo Hajnal Kiss Nagyvarad

A jóság fája...
A jóság fája lelkedben növekszik,
nem számol gyűrűket, lassan öregszik.
Sötétet tűri, de fénybe törekszik,
rosszat felejti, szépre emlékszik.
A jóság fája szívedben ver gyökeret,
vigasztal öreget, felvidít gyereket.
Önmagát adja, nem játszik szerepet,
sok ezer ágán rügyezik a szeretet.
A jóság fáját a kicsik is felérik,
akkor is él, ha hótól fehérlik.
Boldogok bízzák, többiek remélik,
bármilyen idő van, gyümölcse beérik.

Vers bekuldo Hajnal Kiss Nagyvarad

CSAK EGY MIATYÁNKOT
Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor lelkünket bú és bánat nyomja.
Hitünk szárnyán szálljon fohászunk az égbe,
Az örök szent Isten trónja elébe.
Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor testünket betegség kínozza.
Epedve, sóhajtva, láztól égő ajkunk,
Óh, hatalmas Isten könyörülj mirajtunk.
Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Ha betegség, bánat mind jóra fordulna.
A lelkünk mélyéből fakadjon a hála,
Ő hozzá ki mennynek és földnek alkotója.
Örömünk, bánatunk mind Istentől vagyon,
Ő tudja mit, miért, Ő tart minket számon.
Életünk hajója háborgó tengerén,
Ha Ő koronázza békességbe mégyen.
És ha életünk végórája jönne,
Bátorítást mástól ne várjunk csak Tőle.
Nyíljon akkor ajkunk még egyszer imára,
S csak Miatyánkot mondjunk utoljára.
Ámen.

Vers bekuldo Hajnal Kiss Nagyvarad

MEGTÉRÉS
Nem kérdezi, hol voltál eddig,
Szép napfelkeltétől napestig…
Azt sem kérdezi: merre jártál?
Ó, nem kíváncsi, mit csináltál.
Hányszor csúfoltad, hányszor hagytad
Ha drága keresztjén kacagtak…
Elfelejtette minden vétked…
Csak átölel… csak szeret téged.
…Reszket a lábad? Szemed könnybe?
Mit mondjál neki, hogy köszönj be?
Csak hullj le szótlanul Elébe.
Neki nincs szüksége beszédre!
Kovácsné Huszár Jolán

Vers bekuldo Hajnal Kiss Nagyvarad

Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük, ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Váriné Gulyás Ilona verse

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.